Baranya Megyei Fejlesztési Ügynökség

Nyitó konferencia

Megszervezésre került a projekt I. (nyitó) konferenciája

Megrendezésre került a Éghajlatváltozási Platform létrehozása Baranya megyében c. projekt I. konferenciája, melynek célja a résztvevők érzékenyítése a klímaváltozással kapcsolatos problémakörre, igényfelmérés, ötletgyűjtés a stratégia kidolgozást megelőzően. A rendezvény azzal a céllal jött létre, hogy Klímabarát Települések Szövetsége, a megye területén található városi jogállású települések önkormányzatai, egyeteme, a megye területét érintő fejlesztési tanácsok munkaszervezetei, a megyében bejegyzett, környezet- és természetvédelmi tevékenységet folytató civil szervezetek, a (meghatározó) vállalkozások egy közös fórum keretében találkozzanak és a klímaváltozás és az ahhoz való alkalmazkodás témájában véleményüket fejtsék ki.

A konferenciát Nagy Csaba, Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke nyitotta köszöntőjével. Az elnök kifejtette, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat a környezet- és természetvédelem területén több ponton is kapcsolódik az éghajlatváltozás problémájához. Jelen szemléletformálás és stratégia készítést előtérbe helyező projekt mellett, számos gyarkorlati szempontokat érvényesítő nemzetiközi projektben vesz rész, mint konzorciumi tag az önkormányzat. Kiemelte a „Duna gyöngyei” fejlesztését, ahol a fókuszpontban a fenntartható közlekedési eszközök fejlesztése áll, a TANIA elnevezésű projektben, mely a nanotechnológiát előtérbe helyező kármentesítést megcélzó projekt, valamint a Pannon EGTC részeként veszi ki a szerepét a fenntartható örökségvédelem tekintetében.

Az első előadást Szabó Rebeka, a Baranya Megyei Éghajlatváltozási Platform titkára – klímareferense – tartotta meg, aki bemutatta a Éghajlatváltozási Platform létrehozása Baranya megyében c. projekt céljait, azok elérését szolgáló eszközöket és a projekt hatásait. A projekt fő tevékenységei a Baranya megyei klímastratégia elkészítése és a hozzá szorosan kapcsolódó szemléletformálás, valamint a Baranya Megyei Éghajlatváltozási Platform létrehozása, egyrészt mint szakmai együttműködés, másrészt mint tudásmegosztást szolgáló felület. A rendezvények – köztük a konferenciák, workshopok és szemléletformáló akciók – megszervezésére 2018. februárjáig sor kerül, a klímastratégia egyeztetési változatának elkészülése várhatóan még idén novemberben megvalósul. A projekt akkor valósul meg, ha a klímastratégiát a Klímabarát Településes Szövetségének jóváhagyását követően a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése elfogadja, mely várhatóan 2018. áprilisáig történik meg.

A Baranya megye éghajlata a klímastratégia tükrében c. előadást bemutató Prof. Fodor István, az MTA Pécsi Területi Bizottságának tudományos titkára sajnálatos módon nem tudott részt venni a konferencián egyéb, halaszthatatlan teendői miatt, így a tervezett előadások korábban kerültek megtartásra.

A második előadást Dr. Erdős Katalin, a projekt fenntarthatósági szakembere tartotta, aki bemutatta a konferencián résztvevők számára a Klímabarát Települések Szövetsége megbízásából a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Nemzeti Alkalmazkodási Központ gondozásában kidolgozott módszertani útmutató tartalmi elemeit, és követelményeit. A szakember kifejtette, hogy a dokumentum elkészítése során kiemelt figyelmet kell fordítani a helyzetelemzés elkészítésére, mivel alapjaiban határozza meg a stratégiai kapcsolódási pontokat, valamint a meghatározandó jövőképet és célrendszert. A helyzetelemzés során ki kell térni a mitigációra, adaptációra és a szemléletformálásra is, melyekhez az elkészített útmutató és segédletei nyújtanak iránymutatást. A stratégia utolsó lépéseként a végrehajtási keretrendszer kialakítása szükséges, mely a meghatározott célok elérésének módját és finanszírozási lehetőségeit rögzíti.

Dobozi Eszter, a Klímabarát Települések Szövetségének munkatársa felkérésünket elfogadva megtartotta előadását az üvegházhatású gázok kibocsátási leltárának hátteréről és jelentőségéről. Az előadásban bemutatásra kerültek a globális és hazai klíma alakulásának tendenciái, az üvegházhatású gázok jelentősége, hatásai és fő forrásai. A KBTSZ munkatársa kitért a megyei klímastratégiák kidolgozása során készítendő ÜHG leltár adatigényére és annak kiszámítására, a kapott eredmények elemzésére. Az előadás végén az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését eredményező tevékenységek bemutatására került sor, mely részben a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás lehetőségeit is magában foglalta.

Az előadásokat követően a résztvevők a konferencia szakmai színvonalát emelve kifejtették véleményüket és elmondták észrevételeiket. A kerekasztal beszélgetés során a résztvevők elmondták, hogy az ipari tevékenység jól szabályozott, melynek további szigorításával ellehetetlenítenék az ipari vállalkozások működését. Az ipar mellett jelentős mértékben hozzájárul az egyre fokozódó gépjárműhasználat a klímaváltozást kiváltó tényezők növelésében, így a városi közlekedést szakmai szempontok érvényesítésével kéne átalakítani oly módon, hogy ezen ágazatból származó károsanyag kibocsátás csökkenjen. A vizek helyben tartása kapcsán fontos, hogy megfelelő legyen az előrejelzés pontossága, a dombvidéki területeken rendelkezésre álljanak a zápor- és árvíztározók, melyek segítségével az ökológiai vízpótlás mellett a villámárvizek hatásai is csökkenthetők, mely veszélyek fokozottan jelentkeznek megyénkben domborzati adottságaiból kifolyólag. A városi belterületeken belül támogatni kellene a lehulló csapadék ingatlanon belüli hasznosítását. A klímaváltozás a megyében az erdők állapotán is tetten érhető, leginkább a cseres-tölgyes pusztulásában és a bükk visszaszorulásában mutatkozik meg. Fontos a folyamatos erdőborítás és a természetes élőhelyek fenntartása. A Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében eljáró munkatárs felszólalásában elmondta, hogy a kamara a projekt tekintetében segíteni tud a vállalkozások elérésében, az információk terjesztésében, különös tekintettel a nagykibocsátók és a megújuló energiát forgalmazó cégekre. Baranya megye egyik meghatározó vállalkozásának képviselője jelezte, hogy dolgoznak az ÜHG kibocsátás csökkentésén, a körkörös gazdaság jegyében alternatív tüzelőanyagokra térnek át, ennek tapasztalatait szívesen megosztják a jövőben. A fórumon elhangzott, hogy a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem fontosságának tudatosítását már az általános iskolákban is hangsúlyosabban kell megvalósítani, mivel a gyermekek alkalmazkodóképessége jobb, korukból fakadóan könnyebben befogadják az új információkat és szemléletet. Emellett megemlítésre került a háztáji gazdálkodás eltűnésének, valamint a saját és az import termék fogyasztása közötti döntés esetében a költséghatékonyság alapvető problematikája.




További hírek